Honnan jöttünk, kik vagyunk?

A történet nem most kezdődött, hanem több, mint 10 éve, a Főnix Drámastúdió színpadán, ahol elsőként Gyuri, majd Móni állt a világot jelentő deszkákra. Remek tanáraink között többek közt dr. Sződy Szilárd is igyekezett embert (színészt) faragni belőlünk, kis csapatunk indulását pedig egy rendezéssel segítette.

Közös pályafutásunk a Stúdió elvégzése után is folytatódott, a pápai illetőségű Pegazus Színházban, ahol olyan mesterek keze alatt tanultuk ki a bábszínészet csínját-bínját, mint Sarkadi-Nagy László és Végh Zsolt, akiknek ezúton is szeretnénk kifejezni hálánkat. Vissza is tértünk Pápára egy időre, hogy elkészülhessen a Röfi és a Farkas című bábjáték, melyet azóta is nagy sikerrel játszunk. Soron következő premierünk, a Békakirály próbái szintén Pápán kerül zajlottak 2021 nyarán.

A 2022/23-as évadban két új premierrel és készülünk Nektek, ezek címét egyelőre fedje el a balladai homály, hogy meglepetés lehessen, de előljáróban annyit elárulunk, hogy a próbák és a premier is a dunaújvárosi Bartók Színházban zajlanak majd, ahol idén nyáron egy felejthetetlen hetet töltöttünk el a Színház meghívott előadóiként az egy hetes MIKRO Fesztiválon, a Bartók Mikro -avagy- Meseszínpadán, ahol az a megtiszteltetés ért minket, hogy mi avathattuk fel, hiszen a Mikro Színpad a fesztivál megnyitóján került átadásra.

 

                 Rólunk mondták


Nagyon jó hangulatú előadást láthattunk. A gyermekek élvezték, szurkoltak a Kiskakasnak!  A műsor színvonalas volt, gratulálunk az előadóknak!
Bucsa Óvoda gyermekei

Köszönjük a csodás előadást. A gyerekek nagyon élvezték :) Köszönjük a befektetett munkát és a humort!

Szeretettel: Telepi Óvoda, Budakalász

Nagyon vártuk a mai előadást és nem csalódtunk benne! Jól éreztük magunkat mi felnőttek, a gyermekek mosolygós arca mindent elárult! :)
A bábok nagyon szépek, az előadás hangulata felejthetetlen! Visszavárunk Benneteket! Sikeres szereplést és jó egészséget kívánunk: 
A Rét utcai óvoda Fáni, Katica és Malacka csoportja Tatabányáról 

Nagyon köszönjük a vidám, színvonalas előadást! A gyermekek figyelmét végig lekötötte az izgalmas, fordulatokban bővelkedő műsor. Különleges élményt nyújtott mindannyiunk számára.
További sikereket kíván rengeteg szeretettel: 
A tatabányai Jókai Mór Óvoda Mackó és Mókus csoportja

Köszönjük ezt az újszerű előadást! A zene, az ének, és felüdítő játékuk lekötötte a gyerekek és a felnőttek figyelmét. A humor, mely átszőtte a mese előadását, igazán tetszett. 
Lepsény, Galgovszki Lajosné, Marika tanító néni

Köszönjük szépen! Újszerű, vidám és mégis hagyománykövető volt.
Lepsény, 3.a osztály és Katica néni

Kedves Cimbora Produkció! Köszönjük a színvonalas előadást. Kicsik és nagyok mind élveztük, jókat nevettünk :) Nagyon megragadott minket a mese egyedi feldolgozása és a vicces jelenetek. További sok sikert kívánunk, szeretettel visszavárunk Benneteket. 
Alsógallai Óvoda, Tatabánya

Kedves Cimborák! Nagy örömmel fogadtuk az előadásotokat, gyermekeknek, felnőtteknek nagy élményt nyújtottatok. További sok sikert kívánunk munkátokhoz! Szeretettel: 
Mésztelepi Óvoda gyermekei és a felnőttek

Kedves Cimborák! Köszönjük a nagyon színvonalas, érdekes előadást, mely gyermeket és felnőttet egyaránt megörvendeztetett. Reméljük, hamarosan találkozunk még!
Angolpalánta Montessori Óvoda, Fót

Köszönjük szépen a gyermekközpontú előadást. Elnyerte a gyerekek és az óvodapedagógusok tetszését is. Elismerésünk a szépen elkészített bábokhoz, díszlethez! További sikeres munkát kívánjunk! Katica és Süni csoport, Városlőd


Köszönjük, hogy velünk nyitottátok az évet! Színvonalas, egyedi, vidám hangulatú előadásotokkal különleges élményben részesítettétek a gyermek és felnőtt közönséget. Gratulálunk, s kívánjuk, hogy minél több gyermek részesülhessen előadásotok varázslatos élményében! 
Etyek, Nefelejts Német Nemzetiségi Óvoda apraja és nagyja